Horvátok Magyarországon

Magyarország lakosságából 27 000 fő vallotta horvátnak magát a legutolsó népszámláláskor (KSH, 2011.), akik több horvát népcsoporthoz tartoznak. Valószínűleg többen vannak a horvát származásúak, akik a népszámláláskor ezt nem jelezték; a magyar családnevek között a Horváth név az ötödik a gyakorisági listán. Valamennyi magyarországi horvát népcsoportot számos szál köt össze egymással és a horvát anyanemzet egészével is. Mindenekelőtt valamennyi vallási szempontból egységes: kivétel nélkül - és történelmük során szinte mindig - a római katolikus egyházhoz tartoztak, tartoznak. Ez egyben kultúrájuknak, hagyományaiknak is ad egy egységes, közös alapot.
A magyarországi horvát kisebbség mára kialakult etnikai csoportjai maguk sem egységesek eredet szerint. Legtöbbjük a XV-XVIII. században, a török hódítás kezdetén vagy a magyarországi hódoltság időszakában, illetve a Habsburgok balkáni törökellenes felszabadító harcainak kudarca után költözött mai lakóhelyére. Az egyes hazai horvát népcsoportok közötti különbségek részben tehát azzal is magyarázhatók, hogy nem egy időben, nem egy helyről érkeztek. Sőt, több, ma már sok közös vonást mutató népcsoport is, eredetét tekintve, nem volt egységes. A témával foglalkozó kutatók hét „nagyobb" magyarországi horvát népcsoportot tartanak számon:

1. Nyugat-magyarországi, vagy más néven gradistyei horvátok (Győr-Sopron-Moson, illetve Vas megyében laknak); 
2. Mura menti horvátok (Zala megye); 
3. Dráva menti horvátok (Somogy és Baranya megye); 
4. Bosnyák-horvátok (Baranya megye, Pécs környéke); 
5. Sokác-horvátok (Baranya és Bács-Kiskun megye); 
6. Bunyevác-horvátok (Bács-Kiskun illetve Pest és Fejér megye); 
7. Duna menti horvátok vagy rác-horvátok (Bács-Kiskun megye).
  

Az említett horvát népcsoportok körében hallhatjuk a horvát nyelv három fő nyelvjáráscsoportjának szinte valamennyi változatát, amelyeket „mi" kérdőszó három különböző alakjáról što, kaj, ca nyelvjárásnak nevezünk. Ez a szinte hihetetlen nyelvjárásbeli gazdagság nagy érték, de egyben a múltban megnehezítette a különböző magyarországi horvát népcsoportok közötti érintkezést, illetve korunkban a što nyelvjáráson alapuló horvát irodalmi nyelv terjedését.

A nyugat-magyarországi, gradistyei horvátok

A népcsoport elnevezése újkeletű: A gradistyei horvát elnevezés néprajzi fogalomként fedi nemcsak az ausztriai, hanem a morvaországi, a szlovákiai és a nyugat-magyarországi horvátságot is. A múltban e horvátokat németül Wasser-Kroaten (vízihorvátok) néven emlegették. E horvát népcsoport magyarországi megjelenése közvetlenül összefügg a török hódítók horvátországi terjeszkedésével.
A gradistyei horvátok között a ca nyelvjárás az uralkodó, mivel azonban nem egy vidékről származnak, a što (a ca-val keverten) és a kaj nyelvjárás is fellelhető köztük. Győr-Sopron-Moson és Vas megyében élnek 14 községben:
Bezenye (Bizonja), Horvátkimle (Hrvatska Kemlja), Fertőhomok (Umok), Hidegség (Vedesin), Kópháza (Kolj-nof), Und (Unda], valamint Felsőcsatár (Čatar), Horvátlövő (Hrvatske Sice), Horvátzsidány (Hrvatski židan), Narda (Narda), Ólmod (Plajgor), Peresznye (Prisika), Szentpéterfa (Petrovo Selo) és Tömörje (Temerje). Ezenkívül Sopronban, Szombathelyen és Budapesten is számos gradistyei horvát lakik.

Mura menti horvátok

Zala megye délkeleti csücskében, Nagykanizsa közelében, a Mura folyótól nem messze él egy kaj-horvát nyelvjárást beszélő, zalai vagy Mura menti horvátnak (Pomurski Hrvati) nevezett népcsoport. Eredetüket tekintve nagyjából azonosak a horvátországi Muraköz (Međimurje) lakosságával.
Ma a Mura menti horvát népcsoport hét községben lakik, ebből öt falu néprajzi, nyelvi szempontból egységet alkot:
Tótszentmárton (Sumarton), Tótszerdahely (Serdahelj), Molnári (Mlinarce), Semjénháza (Pustara), Petrivente (Petriba), míg kettő, Murakeresztúr (Kerestur) és Fityeház (Ficehaz) eltér tőlük. Valaha jóval több zalai faluban laktak horvátok (pl. Belezna, Bajcsa, Szepetnek), de ők századunkra elmagyarosodtak.

Dráva-menti horvátok

A Szlavóniával határos magyarországi Drávamelléken a kora középkortól napjainkig szinte minden időszakban találhatunk horvát népességet. Somogy megye területén a XVI-XVII. században is számottevő horvát lakosság élt, kiknek lelki szükségleteiről a zágrábi püspökség gondoskodott. . A Dráva-menti horvát népcsoport a XX. század második felére 8, egykor Somogy, ma Somogy és Baranya megyéhez tartozó faluban maradt fenn:
Lakócsa (Lukovisce), Tótújfalu (Novo Selo), Szentborbás (Brlobaš), Drávakeresztúr (Križevci), valamint Felsőszentmárton (Martinéi), Potony (Potonja), Drávasztára (Starin), Révfalu (Dravljanci - ez utóbbi ma már csak üdülőtelepként létezik).

Bosnyák-horvátok

Amint nevük is elárulja, ez a magyarországi horvát népcsoport, mely ma Pécs környékén kilenc községben él, Boszniából származik. A XVII-XIX. században még Szigetvárott és Pécsett is laktak katolikus bosnyákok. Az említett helységek bosnyákjai - sok más hazai horvát népcsoporttal ellentétben - tudatában voltak származásuknak, eredetüknek. A nyelvtudomány, a dialektológia is igazolta, hogy valóban boszniai eredetű tájszólást beszélnek: a što nyelvjárás e-ző, - je-ző, archaikus, Észak-Boszniára (Tesanj és környéke) jellemző változatát.

Sokác-horvátok

A sokácok zöme ma Horvátországban, Eszéktől délre, Vinkovci, Županja vidékén él, de eredetét tekintve ez a horvát népcsoport is Boszniából származik. A sokác népnév eredete tisztázatlan; tény viszont, hogy Boszniában ez a katolikusok gúnyneve. Az egykori Dél-Magyarországon a boszniai menekültek (köztük valószínűleg sokácok is) már 1463 után megjelentek, de mai magyarországi lakhelyükre a török hódoltság idején, a XVI-XVII. században, illetve 1686-1699 között érkeztek
A sokácok érkezésének három nagy hulláma a 17. sz. végén illetve a 18. sz. elején zajlott le, részben betelepítés formájában részben pedig menekültként érkeztek. A betelepítések szervezetten folytak, mivel az oszmán birodalom visszaszorítása után munkaerőre volt szükség és ezért a törökök által kipusztított magyar lakosság pótlására hozták be Bosznia illetve Dalmácia felől e népcsoportot. A pécsi püspökség, valamint a bólyi Batthyányi uradalom szervezésében történt az áttelepítés, amelyben nagy segítséget kaptak a már korábban itt lévő mohácsi boszniai ferencesektől. A boszniai ferencesek később is összefogták a sokácokat és lelki és más támaszt nyújtottak nekik.

  Ma a magyarországi sokácság több tömbben él:.
a) mohácsi  és  mohácsi-szigeti  sokácok (Mohač, Mohačka Ada);
b) falusi sokácok - Belvárdgyula (Belvar), Bkján (Bijan), Nagykozár (Kozar) Olasz (Olas), Maráza (Maraza), Marok (Marok), Monyoród (Minjorod), Versend (Vrsenda), Töttös (Titos), Lothárd (Lotar), Kátoly (Katolj);
c) Dráva menti sokácok: Kásád (Kašad), Beremend (Breme), Alsószentmárton (Semartin) - ez utóbbi Magyarország első, kizárólag cigányok lakta községe lett az 1960-as években. A horvát lakosság Siklósra költözött.
d) bácskai sokácok: Magyarországon csak Hercegszántó (Santovo) - a többi bácskai sokác falu ma Szerbiához tartozik. Hercegszántó - noha a sokácok kisebbségben vannak - ma is egyike a legjellemzőbb hazai horvát településeknek. 
  

Bunyevác-horvátok

A bunyevácok az egyik legnagyobb mai horvát népcsoportot alkotják. A horvátság egészének (tehát a Horvátországban, Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában élő horvátoknak) közel egynegyede bunyevác származású. Őshazájuk a dalmáciai Svilaja-hegység, a bosnyák-horvát határon magasodó Dinári-Alpok, illetve Délnyugat-Bosznia és Nyugat-Hercegovina.
A bunyevácok ma zömmel Horvátországban élnek, Lika, Krbava, Horvát Tengermellék, Gorski Kotar és Dalmácia (Zadar mögötti rész) területén. Kisebb részük Bácska ma Szerbiához, illetve Magyarországhoz tartozó északi vidékén él, a Baja-Zombor-Szabadka háromszögben. Magyarországon a következő településen laknak még bunyevácok:
Baja, Bácsalmás (Aljmaš), Gara, Vaskút (Baškut), Bácsbokod (Bikić), Felsőszentiván (Sent-ivan), Csávoly (Čavolj), Katymár (Kaćmar), Bácsszent-györgy (Durić), Csikéria (Čikerija), Mátételke (Matević), Bácsborsod (Boršot), Mélykút (Milkut).

Duna menti vagy rác-horvátok

A hazai horvátsággal foglalkozó kutatók a Kalocsa melletti Bátya (Baćin) és Dusnok (Dušnok) községek, valamint Kalocsa városának (egykori) horvát lakóit illetik ezzel a névvel. Egyesek pusztán a „rác" elnevezés alapján e csoporthoz sorolják - tévesen - a Fejér és Pest megyében lakó horvátokat is. Maga a rác elnevezés a középkortól kezdve a magyar nyelvben a szerbeket, Raška, Rascia lakóit jelölte. A török uralom alóli felszabadulás után a Budai Királyi Kamara jórészt osztrák tisztviselői valamennyi hazai (što nyelvjárású) délszlávot rácnak neveztek (Raitzen), illetve csak vallás szerint különböztették meg őket (Rasciani catholici, Rasciani non-catholici).
A Kalocsa környéki horvátok alighanem már a XVI. században beköltöztek mai lakóhelyükre Szlavóniából, amint azt nyelvük, a što nyelvjárás nagyon archaikus e-ző változata is igazol.

Horvát népszokások

A hazai horvátok népszokásai között sok a hasonlóság. Mivel valamennyien katolikusok, a naptári ünnepekhez kötődő szokásaik időben egybeesnek. Ugyanakkor szinte mindegyik népcsoport megőrzött egy-egy, a másiktól elütő régi szokást.

A magyarországi horvátok legismertebb, idegenforgalmi látványossággá vált népszokása a mohácsi sokácok farsangi alakoskodása, a busójárás. A sokác hagyomány szerint e szokás a török kiűzésének emlékét őrzi, a busójárás azonban valójában sokkal régebbi, a kereszténység előtti időkből származhat. A busók (bušari) fából faragott álarcot viselnek, s csoportos felvonulásuk rituális szabályok szerint történik.
A népszokások között említhető még a dusnoki rác horvátok Aprószentek napi koleda éneklése, ami az Európa-szerte ismert újévi köszöntők délszláv változata. A Dráva menti horvátok egyedülálló húsvéti, nők által gyakorolt népszokása a vuzmeno kolo, a gradistyei és a zalai horvátok között dívik a Borbála napi szerelmi jóslás, a bunyevácok és sokácok megőrizték az ősi szövegű dalokkal kísért pünkösdi királynő járást (kraljice), de jellegzetes bunyevác szokás az aratóünnep, a dužijanca is.
A magyarországi horvát népcsoportok népi építészetét több tájház mutatja be (Kópháza, Tótszerdahely, Lakócsa, Bajaszentistván stb.), de néprajzi anyaguk megtalálható több múzeumban is (Zalaegerszeg, Pécs, Baja). A leggazdagabb hazai horvát néprajzi gyűjteményt a mohácsi múzeum őrzi.

Ajánlott irodalom

Đuro Šarošac: Južni Slaveni u Mađarskoj. In: Etnografija Južnih Slavena u Mađarskoj. Tankönyvkiadó. Budapest, 1977. 
Đuro Šarošac: Bosanski Hrvati u okolici Pečuha. Tankönyvkiadó. Budapest, 1991.
Đuro Šarošac: Narodna umjetnost Hrvata u Mađarskoj. Magyarországi horvát népművészet. Krónika Kiadó, Mohács, 2001.
Podravski Hrvati I-II. (Tanulmányok, több szerző). Tankönyvkiadó. Budapest, 1987.
Kerecsényi Edit: A Muramenti horvátok története és anyagi kultúrája. Tankönyvkiadó. Budapest, 1982.
Živko Mandić: Povijesna antroponimija bunjevaćkih Hrvata u Mađarskoj. Tankönyvkiadó. Budapest, 1987. 
Povijest i kultura Gradišćanskih Hrvata (Tanulmányok, több szerző). Globus. Zagreb, 1995.
Ante Sekulić: Bački Bunjevci i Šokci. Školska knjiga. Zagreb, 1989.
Unyi Bernardin: Sokácok, bunyevácok és a bosnyák ferencesek története. Budapest, 1947.
Urosevič Danilo: A magyarországi délszlávok története. Budapest, 1969.
Szita László: Somogy megyei nemzetiségek településtörténete a XVIII-XIX. században. Somogyi Almanach. Kaposvár, 1993.
Az ercsi, érdi és a tököli rácok eredete, valamint népszokásai. Szerkesztő és felelős kiadó: Szilágyi József, 2013.

Forrás: Sokcsevits Dénes: Horvátok

Sulinet, magyar nemzetiségek: a horvátok
Egyéb ajánlott link: 
Sulinet, magyarországi nemzetiségek ételei: a horvát konyha.

Gradistyei horvátok
Dunamenti horvátok- Fesőszentmárton
Bosnyák horvátok –Pécsi Bosnyákok
Sokacok – Hercegszántó