beszelgeto asszonyok kep

Híreink

Visszapillantás: 2023

csapatkép Kozarmisleny
Mozgalmas évünk volt, sikeres fellépések, izgalmas turnék… 
A pandémia bezártsága után jól esett eleget tenni a sok kedves felkérésnek, baráti meghívásnak, amelyre szívesen emlékezünk vissza képeink segítségével.



csapatkép Ohrid támogatókkal 2
Április
Sok-sok próba előzte meg az év első bemutatóját. A baranyai horvátok kedves meghívásának eleget téve, Kozármislenyben mutattuk be, első alkalommal a Csoóri Sándor Alap támogatásával elkészült új "gradistyei" koreográfiánkat. Az új énekes-táncos koreográfia már az új "nosnja"-ban került a közönség elé. Mivel a zenekar nem tudott részt venni a fellépésen, ezért a zenekar által a támogatás révén elkészített zenei felvételt használtuk. Igazán sikeres volt a premier, a fiúk fejéről nem esett le egyetlen borosüveg sem... Koreográfus: Bálint Andrea, zenei kíséret: Líbor Lajos és barátai. (Fotók: Hrvatski Glasnik, ill. saját képek)
Debütáltak az Együttes új viseletei is! 
Megvalósult a Csóri Sándor Alap támogatásával:
"Gradistyei koreográfia színpadra állítás, népviselet beszerzése."
Azonosító: CSSP-NEPTANC-MO-2022-0461
Megítélt támogatás: 750.000 Ft
KÖSZÖNJÜK!

Fotók: ide kattintva.
Videó: ide kattintva.

csapatkép FashionStreet csoportkép fiatalokkal FashionStreet
A Népviselet Napján a HOSIG fiataljaival mutattuk meg a szép horvát viseleteket, táncokat Budapest Belvárosában.
Fotók: ide kattintva.



színpadkép Velika
  Május
Siker Velikában (Horvátország), a nemzetközi folklór fesztiválon! Immár 18 éve invitálja a Smotra Folklora Együttesünket, s mi minden évben szívesen találkozunk a horvátországi és országon kívüli régiókból odasereglő horvát hagyományőrzőkkel. Idén szomorú szívvel emlékeztünk meg eltávozott barátunkról, Stanko Raguz-ról, a Smotra alapítóatyjáról, motorjáról. Szerencsére kiváló tanítványt nevelt ki, aki továbbviszi barátaival a munkát. Rendkívül színes a fesztivál, amelynek szlogenje "Őrizzük meg szülőföldünk hagyományait" - szellemében a szlavóniai helyi együttesek mellett a Romániában, Szerbiában, Boszniában élő kisebbségi horvátok is bemutatták népdalaikat, táncaikat. Mi a Gradistyei táncok c. koreográfiát mutattuk be, amelynek koreográfusa Együttesünk művészeti vezetője, Bálint Andrea, zenei kísérőnk a tököli Ledina Orkestar volt, Libor Lajos vezetésével. Nagy sikerünket a közönség vastapsa mellett az is jelzi, hogy már a jövő évi fesztiválra is visszavárnak, s más horvátországi fesztivál is számít a fellépésünkre.
A fesztivál első napja sajnos esőnappá változott – de a „Horvátország Leghosszabb Vacsoraasztala” számára készített sok magyaros finomságunk azért nem veszett el, a záporeső dacára…
Fotók: ide kattintva.
Videó: ide kattintva.


színpadkép Bag csoportkép Bag
 Svi za jednog, jedan za sve... Mindenki egyért, egy mindenkiért... Muharay-minősítőn a Hagyományőrző a HOSIG Tamburica Táncegyüttessel, kisér a tököli Ledina Orkestar, Libor Lajos vezetésével. És aki mindezt összefogja, a születésnapos, Bálint Andrea. Isten tartson meg sokáig jókedvben! Köszönjük, hogy együtt táncolhatunk! 
Sokac farsang az alkalmi koreográfia címe, amelyben a Tamburica mohácsi busójárást jelenített meg, mely a hagyományőrzők hercegszántói bolondos farsangi báljával folytatódott s közös kólóval fejeződött be.
Fotók: ide kattintva.



csoportkép Szentendre
  Június
 A Hagyományőrzők a Tengermellék kultúráját megjelenítve, dalmát koreográfiával járultak hozzá Szentendrén a Sveti Ivan Dan - Luminaria ünnepének fényéhez. A kisváros szépségeit sok ezer mécsessel világították be szentendrei dalmát-horvát barátaink. Köszönjük Benkovits Györgyéknek a meghívást!
Fotók: ide kattintva.


színpadkép Focikupa
  A horvát focikupa alkalmából tartott Horvát Kulturális Turné újabb állomása volt a szalántai KUD Marica együttes budapesti fellépése. A nagy sátor alatt, kis színpadon jól megfértünk barátainkkal.
Fotók: ide kattintva.


színpadkép BelFeszt
  BelFeszt. Nyári fesztiválon, a Belvárosban léptünk fel a turisták nagy örömére. Hercegszántói sokac Marin-napi bál (koreográfus Vélin Veszna) és gradistyei táncok (koreográfus, az Együttes művészeti vezetője Bálint Andrea). Az átöltözés közben a nézők szívesen kapcsolódtak be egy kis vidám kólózásra, Tomasik István kolovodja türelmes vezetése mellett… A színpadon velünk voltak zenei kísérőink, a tököli Ledina Orkestar, Libor Lajos vezetésével.
Fotók: ide kattintva.
Videó: ide kattintva.

fellépés Kőbánya
  Július
 Lévén Kőbányai székhelyű egyesületünk, minden évben együtt piknikezünk a X. kerület nemzetiségi önkormányzataival a Törekvés sporttelepén. Az eső szüneteit kihasználva léptünk fel a „szabadtéri zöld-színpadon”.
Fotók: ide kattintva.



csoportkép Ohrid
  Augusztus
  Siker Ohridban - harmadszor! Az Ohrid-i Nyár /Leto / Summer International Folklor Festival hosszú ideje a Balkán egyik legizgalmasabb fesztiválja. Idén 14 csapat lépett fel a nemzetközi folklór találkozón, Észak-Macedóniában. Makedon, horvát, bosnyák, szerb, török, román, lengyel, olasz vendégek, nagy sikerrel. Ohrid a keleti ortodox egyház egyik legősibb központja. A városban 365 templom található... A csodásan tisztavízű tó partján áll az ősi Sveti Neum kolostor, ahová hajóúton látogatott el az Együttes. A színpadon a budapesti Horvát Hagyományőrző Együttes a Gradistyei Táncokat mutatta be.
Fotók: ide kattintva.
Videó: ide kattintva.
A Horvát TV beszámolója: ide kattintva.



színpadkép Városliget
  Szeptember
 Nyárzárás a zöldben – Horvát Piknik a Városligetben. Immár hagyomány a Fővárosi Horvát Önkormányzat jókedvű találkozója.
Fotók: ide kattintva.



csoportkép Skanzen
 Vendégségben jártunk, a szentendrei élő Skanzenben! Ahány ház, annyi hagyományőrző együttes, annyi szokás... Vendégek, vendéglátók remekül éreztük magunkat - és egymást.  A színpadi fellépés mellett egész nap családi programok várták a látogatókat. „Bújj bele bátran, - fotózkodás gyönyörű horvát viseletben! Színezz kötényt! Táncolj velünk! Megismerhetsz horvát táncokat.” – így hívtuk és jöttek a vendégek, élvezték a horvát finomságok kóstolóját. Volt Etno-mozi: Sokac viseletek, Poklade - Busójárás Mohácson és más érdekes filmek.
Fotók: ide kattintva.



színpadkép Kispest
  Október
  Vendégek voltunk, a Kispesti Önkormányzat Nemzetiségi Estjén. Köszönjük a meghívást! A Horvát Önkormányzat műsora, a KMO-ban. Gradistyei énekek és táncok.
Fotók: ide kattintva.
Videó: ide kattintva.


színpadkép Szemely
 Szemelyben rangos horvát vendég együttesekkel léptünk egy színpadra, a baranyai horvát önkormányzat rendezvényén. 
Fotók: ide kattintva.



színpadkép Szalánta
  November
  Kulturális turné Szalántán. Jókedvű vendégségben jártunk. Szalántai barátaink, a KUD Marica Kulturális Egyesület meghívására közös estén léptünk fel. Jó volt kiváló táncosaikkal, értő közönség előtt táncolni. Mi dalmát és gradistyei táncösszeállítással igyekeztünk viszonozni a kedvességüket, úgy éreztük, sikerrel. Finom falatok, majd remek táncház következett a Glasovi zenekarral, amelyet fájó szívvel (és térddel...) hagytunk ott, mert még hosszú és ködös út vezetett hazáig. De egy szép este és egy barátság mindent megér...
Fotók: ide kattintva.
Videó: ide kattintva.



műsorkép Hegyvidék Galéria
 Hegyvidék Galéria. A budai horvát önkormányzatok közmeghallgatása után kulturális műsorral járultunk hozzá az est hangulatának emeléséhez, mint mondani szokás. Gradistyei táncok. Közben nagyon vigyáztunk a beüvegezett szép fotográfiák épen maradására.
Fotók: ide kattintva.
Videó: ide kattintva.


Gazdag évet zártunk – már a következő évi bemutatóra készülve… 
Sretna Nova Godina! Dobro došli u 2024. godinu!




Csapatépítés - támogatással

csapatkép Balatonszemes 1
Táncosaink csapatépítő tréningen és tánctáborban csiszolhatták tudásukat, gyakorolták a koreográfiákat Bálint Andrea szakmai vezetésével. Köszönjük Andreának az éjszakába nyúló, fáradhatatlan munkát, amely közben észre sem vettük, hogy repül az idő. Tudásunkat, a Medjimurje-i táncokat a záróesten bemutattuk a tréningnek helyszínt adó Hotel Szindbád közönségének - nagy sikert aratva.  

csapatkép Balatonszemes 2
Köszönjük a támogatást, amely lehetővé tette együttesünk szakmai fejlődését!
NKUL-KP-2021/1-001037
200.000 Ft
A Horvát Hagyományőrző Egyesület 2021. évi működésének támogatása:
NCIV-KP-1-2021/1-000075
1.700.000 Ft
Képek a tréningről ide kattintva.
BGA logo


Támogatások 2020. év - köszönjük!

A Horvát Hagyományőrző Együttes működését, művészeti programjainak megvalósítását a 2020. évben az alábbi támogatások tették lehetővé:

Miniszterelnökség - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Pályázati azonosító: NEMZ-CISZ-20-0193 
Horvát Hagyományőrző Egyesület 2020. évi működésének támogatása.
Megítélt támogatás: 1.382.200 Ft 

Pályázati azonosító: NEMZ-KUL-20-0927
Vendégszereplés Horvátországban, Velikában. Megítélt támogatás: 383.500 Ft
(A karanténintézkedések miatt a fesztivál bizonytalan időre elhalasztva.)

Bethlen_logo

Támogatások 2018. / 2019. köszönjük!

spliti fotó
A Csoóri Sándor Program, a nemzetiségi támogatás értékes segítséget nyújtott Együttesünk működéséhez, repertoárjának, ruhatárának gazdagodásához. 

A spliti dalmát táncot végre hiteles viseletben adhatjuk elő. 

Velika fotó
Új koreográfiánkat, a „Marin-napi bál”-t, (hercegszántói sokac dalok és táncok) felkérésünkre Velin Veszna állította össze, amellyel az első nagy sikert a horvátországi Velika nemzetközi fesztiválján arattuk, ahol a támogatásból kiegészített sokac női és férfi viseletünk is debütált.

Ledina fotó
Lehetőségünk nyílott végre zenei kísérőnk, a Ledina Orkestar megfelelő díjazására.

A támogatások idén is több fellépést és autentikus megjelenést segítettek, - köszönet értük!


Csoóri Sándor program:
CSSP-NEPTANC-2018-0266 sz. támogatás:
Emberi Erőforrások Minisztériuma 


Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 

Egyesület 2018/2019 évi működése
A támogatásból megvásárolt népviselet 
Megítélt támogatás: 1.600.000 Ft
 
2019. évi támogatások:
Miniszterelnökség Bethlen Gábor Alapkezelő
Bethlen_logo

NEMZ-CISZ-19-0183
Nemzetiségi támogatások
Egyesület 2019. évi működési támogatása
Megítélt támogatás: 1.195.200 Ft

NEMZ-KUL-19-0763
Vendégszereplés az anyaországban Velikában.
Megítélt támogatás: 300.000 Ft


Velika, siker

Horvát bál fotó
Nem vagyunk babonásak – tizenharmadszorra is szívesen tettünk eleget barátaink meghívásának és vettünk részt a nemzetközi fesztiválon, amelyen környekbeli –szlavóniai - együtteseken kívül  kisebbségben élő horvátok csoportjai mutatják meg hagyományaikat, zenéjüket, táncaikat és színes viseletüket.
Igazi fesztivál-élmény a spontán közös együtt-éneklés, zenélés, igazi mulatás…. Az együttesünket  Velikába is elkísérő, tököli fiatalokból álló Ledina zenekar a magyaros lecsót készítő táncosok mulattatására  játszott, amikor a zágrábi Veterani „öreg” zenészei meghallván a dallamokat, spontán becsatlakozott a játékba. Ugyan sosem találkoztak még ennek előtte, de azonnal megtalálták a közös hangot. A dallamos horvát zene nem ismer határokat, összehozza a fiatalokat és idősebbeket.
A lecsó (sütve - Tóth Magdi mesterszakács receptje szerint) „Horvátország Legnagyobb Vacsoraasztalán” aratott sikert, vagyis nagyon jól fogyott. Szombaton délután a helyiek és résztvevő együttesek a 800 méteres asztalon rakodták ki otthonról hozott vagy helyben sütött finomságaikat, így a közönség a tengeri herkentyűktől a nyárson sült ökörig próbálhatták a sokféle horvát ízeket.
Vasárnap hagyományosan a végigvonultak a kisvároson a fellépő együttesek, útközben fogadva a házak elé kirakott asztalokról a kínálást. 17 együttes mutatta be a horvátság lélegzetelállító színességét. Elvarázsolt a szlavóniai énekek sokszólamúsága, a bunyevác táncok eleganciája, a romániai horvátok megőrzött népszokásai, a boszniai horvát táncok ősi ereje, egyszerűsége. 
Együttesünk, vállalt küldetésének megfelelően tovább bővítve repertoárját, Međimurje-i (Mura-menti) tánc kompozíciót mutatott be, magával ragadva a közönséget. Koreográfus Budavári Edina, zenei kíséret Ledina Orkestar Libor Lajos vezetésével. Külön említést érdemel a fiúk produkciója, a kalap-adogatós játék; mindenki izgulva figyelte, leesik-e a kalap valakinek a fejéről. De a fiúk ügyesek voltak és tapsot arattak. A számunkra  szokatlan „kaj“ nyelvjárású dalokat nem volt könnyű megtanulni, - de a vidám, fülbemászó, magyaros dallamokat azóta is dalolgatjuk (családtagjaink nem kis örömére...).
Pályázati azonosító: NEMZ-KUL-18-0574
Támogatott program: Vendégszereplés Velikában
Támogatás összege: 200.000 Ft
Fotók ide kattintva láthatók.
Videó ide kattintva látható.
Ledina mulatás videó ide kattintva látható.

Gazdagodtunk

spliti 3 fiú fotó
Együttesünk a Csoóri Sándor program és az EMMI támogatásával bővíthette ruhatárát és szakmai tanulmányutat tehetett bunyevác barátainkhoz Tavankutra.
Már hagyomány, hogy az évkezdő horvát bálon a nyitótánc Split-i tánc, együttesünk előadásában. Szomorúságunk volt, hogy ezt eddig nem tudtuk eredeti ruhában bemutatni. Az EMMI Csoóri Sándor programjának köszönhetően, az elnyert támogatásból el tudtuk készíttetni az elegáns dalmát ruhákat, így a táncokat mostantól már méltó viseletben tudjuk előadni.

Mura-menti viselet
A Međimurje-i (Mura-menti) viselethez hozzá tartozik a színes női vállkendő, amelyek szintén hiányoztak ruhatárunkból. A támogatás révén vásárolni tudtunk eredeti darabokat, így teljessé vált a viselet.

„Dužijanca“ nagymise
Ruhatárunk mellett szakmai tudásunk is gazdagodott a támogatás segítségével. 
A bunyevácok elegáns táncai, sajátos táncstílusa izgalmas kihívást jelentett mindig együttesünk számára. Igazából gyerekkortól lehet elsajátítani ezt a finom, rezgő mozgást, amit a velikai fesztivál színpadán a tavankuti (Szerbia)HKPD Matej Gubec táncegyüttes mindig hűségesen jelenít meg. Most a támogatás révén eleget tudtunk tenni tavankuti barátaink  meghívásának és részt tudtunk venni az együttes által szervezett „Dužijanca“, vagyis aratási ünnepen. Láthattuk, hogy már a legfiatalabbak is igyekeznek megtanulni a bunyevác tánchagyományt és megcsodálhattuk a felnőtt csoport elegáns tánctudását, magabiztos éneklését. 
Nagy élményt jelentett a vasárnapi „Dužijanca“ nagymise, amelyre fiatalok-öregek gyönyörű bunyevác visetben érkeztek. Egymás után gördültek a templom elé a búzakalászokkal feldíszített fiákkerek, amelyek a „bandaši“-t, azaz az „aratókat” hozták, a lányok drága, eredeti francia selyem ruháit esernyőkkel védve az esőben. A legjobb aratópár aranyszínű szalmából készített koronát kapott, amelyet az oltár előtt helyeztek el, a búzakalászokkal feldíszített templomban. 

Slama Slika
Búzából készítenek csodálatosan finoman kimunkált tájképeket a tehetséges tavankuti asszonyok, a kiállítás megnyitóján (és az ünnepi műsoron) részt vett Horvátország belgrádi nagykövete is.

Slama Slika
Pályázati azonosító: CSSP-NEPTANC-MO-2017
Támogatott program:
Csóri Sándor program – Magyarországi néptáncegyüttesek támogatása
Támogatás összege: 1.400.000,- Ft
Fotók ide kattintva láthatók.
Tvankuti fiatalok tánca, video ide kattintva látható.


Focistáknak táncoltunk

A Budapesti Horvát Önkormányzat rendezésében mérik össze erejüket barátságos kupamérkőzésen a horvát labdarúgók. Immár hagyomány, hogy az eredményhirdetés után a budapesti Horvát Hagyományőrző Együttes ad műsort. Idén a bunyevác rokoko-koreográfiával szórakoztattuk a bajnokokat.
Videó ide kattintva látható.

Nyárnyitó kerti-parti

Horvát bál fotó
A Bókay-kertben rendezett hangulatos nyár-nyitó partit a Budapest XVIII. kerületi Horvát Önkormányzat. A műsort ercsi barátaink mellett a budapesti Horvát Hagyományőrző Együttes adta, a tököli Ledina Orkestar kíséretével.  Nagy sikert aratott a Međimurje-i (Mura-menti) tánc kompozíció, a fiúk kalapja most sem esett le, a közönség nagy örömére. Vidám közös ebéd és kolozás követte a műsort, a tököli Kolo Zenekar húzta a talpalávalót, Halász László vezetésével. 
Köszönet az Önkormányzatnak a kedves meghívásért.

Videó ide kattintva látható.

Vendégségben bunyevácoknál Katymáron

Horvát bál fotó
A magyarországi bunyevácság egyik jelentős települése Katymár, 1760 körül költöztek erre a tájra. Szorgalmas emberek gazdálkodtak ezen a jó adottságú földön, munkájuk eredményeként már a XX. század elején városias életet élhettek, asszonyaik gazdag ruhákban jártak, amelyhez Franciaországból hozatták a selymet, brokátot. Ma a faluban sétálva kicsit szomorúan látjuk az egykor szép, nagy házak romlását, tapasztaljuk, hogy elmennek a fiatalok, perifériára került a település. Égfelé magasodó tornyú temploma turista-látványosság. Nem kis büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a határban álló kis kápolnát együttesünk építész-tagja, Simonics Lajos újította fel. Ottjártunkkor éppen az Experience Balkán szervezett baráti köre látogatta meg.
Katymári családból származik Egyesületünk elnöke, Ispánovity Éva is, így nagy örömmel tettünk eleget ismét a kedves meghívásnak a Bunyevác Napra. 
A színpadon a helyi fiatalok bizonyították, hogy tehetségesen őrzik a bunyevác tánchagyományt. Távolabbi horvát vidékek táncaival színesítette a műsort a mohácsi Zora Táncegyüttes. Zárószámként a budapesti Horvát Hagyományőrző Együttes Rokoko tánckompozíciója aratott nagy sikert (koreográfus Budavári Edina, zenei kíséret Ledina Orkestar). A műsor után közösen mulattunk éjfélig.
Fotók ide kattintva láthatók.
Fotók az előadásról ide kattintva láthatók.

Báloztunk

Horvát bál fotó
Ez évben is az ELTE Gólyavárban volt az első fellépésünk.  -Már kedves hagyomány, hogy a budapesti horvát bált a Horvát Hagyományőrző Együttes nyitja meg. – mondta megnyitójában Anica Petreš-Nemet  elnökasszony.  Ezúttal bunyevác koreográfiát mutattunk be a bálozó közönségnek. A zenei kíséretet a tököli „kis”-Prekovac zenekar szolgáltatta.
Horvátország új nagykövete, dr.Mladen Andrlić úr is részt vett a bálon, aki szívesen állt fényképezőgép elé velünk és a szintén fellépő barátainkkal, az Ercsi Horvát Hagyományőrző csoporttal.

Év-összegző: 2017.

tánc fotó
2017. december, az év utolsó próbája, a karácsonyra készült, körbekínált mézespuszedli illata a táncteremben. Jó alkalom az összegzésre és persze a tervezésre…

A Karácsony, amelyet a hagyományőrző családok a régi horvát szokások szerint várnak, ünnepelnek. Idén a XVIII. kerületi Horvát Önkormányzat vendégeként együtt töltöttük a Matericát, a bunyevácok „Anyák Napját”, amelyet Karácsony előtt, az Adventben tartanak.


tánc fotó
A horvát családok karácsonyi asztalán ott lesz idén is a Luca-napkor csíráztatott búza, hogy bő legyen a termés, - az összetartozást jelképező alma, a bőséget és egészséget jelentő méz, fokhagyma, dió, kalács - és hogy az ünnepen az egészség mellett jókedv is legyen, a pálinka. horvát családok karácsonyi asztalán ott lesz idén is a Luca-napkor csíráztatott búza, hogy bő legyen a termés, - az összetartozást jelképező alma, a bőséget és egészséget jelentő méz, fokhagyma, dió, kalács - és hogy az ünnepen az egészség mellett jókedv is legyen, a pálinka.


Ana Anikó István
Gazdag évet hagyunk a hátunk mögött. Egy éve, 2016 decemberében ünnepeltük az együttes 20. évfordulóját, amire még most is nagyon jó visszaemlékezni
2017-ben nagykorúak lettünk, és egyúttal megfiatalodtunk. Többen csatlakoztak együttesünkhöz.
Örömmel üdvözöljük az új tagokat, név szerint, Ana Šeset-et, Lovas Anikót, Nagy Miklóst, Tamási Istvánt.


fa ültetés
   Azok emlékére, akik már nem lehetnek velünk, - a földi sikereket égire váltották -, együttesünk a családtagokkal fákat ültetett a szentendrei Skanzenban.


horvát bál fotó
Az Alapszabálynak eleget téve, Egyesületünk tagsága új vezetőséget választott.

Az Egyesület elnöke változatlanul Ispánovity Éva, elnökségi tagok Dr. Csonka-Takács Eszter és Budaváriné Mária. A pénztárosi feladatok ellátását Vidák Ildikó vállalta. Viselet és kellékes felelőssé Balatinácz Jelicát választottuk.

2017 első fellépése a Horvát Bálon volt, évek óta a bált a Hagyományőrző együttes nyitja meg egy tánccal.



jelmezbál fotó jelmezbál fotó
A báli szezont alaposan kihasználtuk, vidáman farsangoltunk.


busó járás fotó
A telet a busókkal búcsúztattuk Mohácson.


Velika fotó
Új év, új koreográfia, új tánctanitó-koreográfus, új zenekar!
Budavár Edina állította össze a bunyevác rokoko és momačko táncblokkot, amelyet nagy szakértelemmel, türelemmel tanított be együttesünknek.  Edina gyerekkorától táncol, a Fáklya Horvát Művészegyüttesben és más táncegyüttesekben szerzett tapasztalatát hasznosítva, új lendületet adott a Hagyományőrzőnek. Az új koreográfia nagy sikerrel mutatkozott be a horvátországi Velika fesztiválon.
A Prekovác zenekart 2017. évben a tököli fiatalokból álló Ledina zenekar váltotta, először Velikába kísérték el a táncosokat.

Videó ide kattintva látható.


Szentpéterfa fellépés fotó Szentpéterfa fellépés fotó
Baráti meghívásnak tettünk eleget Szentpéterfán (Petrovo Selo), ahol a falu apraja-nagyja táncolva, zenélve, énekelve őrzi, éli horvát hagyományait. Örömmel vettünk részt 25 éves együttesük ünnepi programjában, júniusban – és nagyon figyeltünk, mivel itt helyszíni élményeket szerezhettünk egy jövőbeni gradistyei koreográfiához.


Szálka fellépés fotó Szálka fellépés fotó
Megtiszteltetés volt, hogy az együttes Szlovákiába, a felvidéki Szálka falunapjára is kapott meghívást júliusban, ahol szintén az új felállásban mutattuk be műsorunkat.
Videó ide kattintva látható.


Kökény fellépés fotó Kökény fellépés fotó
Ősszel még a kökény érése előtt láttak vendégül bennünket a Pécs-melletti hangulatos dimbes-dombos Kökényben (Kukinj), ahol a falunap ünnepi műsorát adtuk.


Rákosmente fotó Rákosmente fotó
Budapesti fellépésekkel zártuk az évadot. 

Rákosmentén a XVII. kerületi Horvát Önkormányzat már évek óta Együttesünket hívja rendezvényére, amelynek mi mindig nagy örömmel teszünk eleget. A műsort követően a közönséget is megtáncoltattuk.


Katalin bál fotó Katalin bál fotó Katalin bál fotó
A budapesti horvát iskolában, a HOŠIG¬-ban, az óvoda javarára megrendezett jótékonysági Katalin-bálon léptünk fel.
Videó ide kattintva látható.


kőbányai fellépés fotó kőbányai fellépés fotó kőbányai fellépés fotó
Kőbánya nemzetiségeinek vidám decemberi évzáró napján Együttesünk képviselte műsorával a horvátságot.

Decemberben már készülünk a következő évre. Sikeres Csoóri-pályázatunk lehetővé teszi az együttes ruhatárának felújítását, hogy a következő évben lehetőségünk legyen repertoárunk frissítésére, és már az új, hiteles viseletekben tudjunk újabb sikereket szerezni és a hagyományokat tovább örökíteni.
2018. évben új erővel, új ruhákban, új tagokkal, új feladatokkal kívánunk további sikereket elérni, amihez mindenkinek jó egészséget, kitartást és örömet kívánunk!

FRISSÍTÉS: Végül az együttes évbúcsúztatója sem maradhatott el, ezen olyan jó volt a hangulat, hogy még a szokásos képriport elkészítéséről is elfeledkezett a krónikás. Mindössze ez a kép tanúsítja, nagyon vidáman várjuk az új évet…!


Emberi erőforrások Minisztériuma
Köszönet az Emberi Erőforrások Minisztériumának a támogatásért, amely lehetővé tette a Horvát Hagyományőrző Együttes működését a 2017-es évben.


Ismét siker Velikában!

tánc fotó tánc fotó tánc fotó tánc fotó tánc fotó tánc fotó tánc fotó
Új koreográfiával és a Ledina zenekarral aratott nagy elismerést Együttesünk a horvátság színes, nemzetközi hagyományőrző fesztiválján. 
Már tizenkettedik alkalommal látta vendégül Együttesünket a Pozsega melletti, a Papuk Nemzeti Park zöld ölelésébe zárt kisváros, Velika. Barátként fogadnak évről-évre, mint a magyarországi horvátság hagyományainak éltetőit. Fél éves munkát koronázott a siker, amely idő alatt az együttes megújult, felfrissült. Táncosból válik a jó koreográfus, igazolta a tételt Budavári Edina, aki szinte gyerekkora óta táncol a Fáklya Táncegyüttes mellett a Hagyományőrzőben és most egy izgalmas, mozgalmas bunyevác táncösszeállítással lepte meg a közönséget. Nagy összhangban dolgozott az együttes új zenekari kísérőjével, a tököli Ledina Orkestarral, amelynek vezetője Libor Lajos. Edina és a Ledina jó párosnak bizonyultak.
Velikában debütált három kitűnő új táncosunk, akik közül a fiúk – Nagy Miklós, Tomasits István – már jelentős színpadi táncos-rutinnal bírnak, de az új táncosnő, Lovas Anikó mindenkit meglepett, aki nem tudta, hogy első színpadi fellépésének tanúja volt… 
Nem csupán Együttesünk dícsérő oklevének örülhettünk, - nagyon büszkék voltunk régi táncos-társunkra, az örök-ifjú „Merko” Merkovits Istvánra, aki betegsége ellenére elkísérte a csapatot Velikába és itt átvehette a város elismerő oklevelét.
A városon végigvonuló menetben és a színpadon ilyenkor megcsodálhatjuk a horvát tánc, ének-zene és viselet hagyományok teljes színpompáját, a térdnadrágos dalmát dudásoktól az elegáns, sarkantyús bunyevácokig, a virágfejdíszes, több szólamban éneklő szlavón asszonyokig. 
A tánc és a zene jó társasága a gasztronómia, Velikában Horvátország Leghosszabb Vacsoraasztalára helyezik ki finomságaikat a meghívott néptáncegyüttesek. Idén 15 együttes, továbbá helyi bortermelők, erdészek kínálták a hagyományos ételeket-italokat  a fél kilométeres asztalról. A magyaros ízeket persze mindenki megkóstolta, gyorsan ürültek az étvágygerjesztő hidegtálak, a boroskancsók.
Velikában mint minden alkalommal, most is megtapasztaltuk a baráti összetartozás erejét.

Videó ide kattintva látható.
Fotók ide kattintva láthatóak. 
A horvát 034portal.hu képes riportja itt látható.
A pozega portal képes beszámolója itt látható.
A Sokacki portal képes beszámolója itt látható.
A Hagyományőrző részvételéről a velikai fesztiválon és a Leghosszabb Vacsoraasztalon 2016-ban Kovács László és Budavári Edina riportban számolt be a Duna TV Horvát Krónika műsorában, megtekinthető ide kattintva.

A Horvát Hagyományőrző Együttes utazását az Emberi Erőforrás Minisztériuma Támogatáskezelő segítette. Pályázati azonosító: NEMZ-KUL-EPER-17-0723
 emet_logo

Nyitótánc

nyitó tánc fotó
Együttesünk nyitotta meg a hagyományos budapesti Horvát Bált 2017. január 7-én  az ELTE Gólyavárban. A zenei kíséretet ezúttal is a tököli Prekovac zenekar szolgáltatta. 
A nyitótánc után a bál hajnalig tartott! Sok értékes nyeremény talált gazdára a tombolán, táncosaink közül is voltak szerencsések, akik nyertek. 
Együttesünk állandó támogatója, Vass Marka csodálatos tortát készített és ajánlott fel a tombolára.
A Hrvatski Glasnik fotóalbuma (Fotók Góhér Krisztina) ide kattintva látható 



Együttesünk két évtizedes lett!

  • HHE_Dunapalota meghívó plakát
Huszadik születésnapunkat patinás helyszínen, a gyönyörű Duna Palotában ünnepeltük, telt ház előtt. Gálaműsorunk egy kis „káosszal” kezdődött, amellyel vendégeink bepillanthattak „öltözőnkbe”, részesei lehettek a színpadra lépés előtti parázs hangulatnak… De amíg műsorvezetőink segítségével belelapoztak családi fotóalbumunkba, s a képek visszarepítettek a kezdetekhez, felidéztek egykori kedves arcokat, sikereket, vidám pillanatokat, a táncosok is felkészültek és kezdődhetett a műsor. 
Mint a horvát bálokat, most is spliti tánccal nyitottunk. Ezután közelebb jöttünk, hiszen küldetésünknek a hazai horvátság néptánc hagyományainak őrzését, megismertetését tartjuk. Bunyevác táncok következtek, s egy meglepetés, tisztelgés az Alapítóknak. A kezdeti idők emlékezetes siker-darabját szerencsére megőrizte a kamera, a Bunyevác lakodalmas egy részletét idéztük fel, feltűnt benne koreográfus-alapítónk, Kricskovics Antal és azóta eltávozott kedves táncos-társ is. A mulatásnál aztán bekapcsolódtak a táncba a maiak, s egy ütemre léptek a „régiekkel”. Megható volt látni együtt táncolni a vásznon és a színpadon egyszerre, ugyanolyan fiatalos lendülettel  a mai napig kitartó alapítókat: Ispánovity Évát, Ispánovity Teodórát, Hosszú Antalt és Merkovics Istvánt.
Együttesünk komolyan veszi a hagyományőrzést, s mi másról is lehetett volna beszélni, mint a karácsonyi szokásokról. Ispánovity Éva a bunyevác Materica-t, az anyák Karácsony-előtti köszöntését idézte fel, Balatinácz Jelica sokac szülőfaluja Karácsonyára emlékezett. Ágics Gitta pedig a tököli rácok karácsony-asztali tálát ismertette, amelyen a zöldellő búza a bő termést, a hagyma, méz az egészséget, a pálinka a vidámságot, s a részekre vágott alma pedig az összetartozást jelenti , családjában máig élő hagyományként. 
Vidám zalai és sokac táncok hozták egyre lelkesebb hangulatba a közönséget, akik vastapssal jutalmazták a „húszéveseket”. Ivan Gugan, a Magyarországi Horvátok Szövetségének elnöke köszönte meg a szép estét és biztatott a horvát hagyományok további  lelkes őrzésére a következő húsz évben is… Az együttes nevében az Egyesület elnöke, Ispánovity Éva bátran tett erre ígéretet. Évát húsz éves  kitartó munkájáért hatalmas virágcsokorral köszöntötték „a fiúk”.

Koreográfus és a spliti táncot betanította Ispánovity Teodóra
Kísért a tököli Prekovac zenekar, Ágics István vezetésével.
Műsorszerkesztő: Ágics Gitta
Műsorvezetők: Budavári Edina, Kovács Branko, Gagović Milica
Táncoltak:
Ágics Gitta, Balatinácz Jelica, Balázs Henrietta, Budavári Edina, Budavári Mária, Csonka-Takács Eszter, Darazsácz Eszter, Ispánovity Éva, Ispánovity Teodóra, Probajácz Katalin, Tóth Magdi, Vidák Ildikó, Hosszú Antal, Kovács Branko, Kovács László, Merkovics István, Piukovics Attila
Technikai rendező, videó: Kovács László, Konkam Stúdió
Ügyelők: Jakosevity Marianna, Kirhofer Krisztina

A Gálaműsor fotóalbuma megtekinthető itt: Gálaműsor fotók 
A húsz évet összefoglaló fotóalbum megtekinthető ide kattintva: fotóalbum 
A Gálaműsor videofelvétele két részben megtekinthető:
ide kattintva az 1.rész
ide kattintva a  2.rész

Nagy örömünkre szolgált, hogy a HOŠIG horvát iskola diákjai is velünk voltak a műsorban, mint ahogyan mi is meghívott vendég-táncosai vagyunk a HOŠIG Horvát Irodalmi és Táncszínháznak. De erről had’ idézzük Gojtán Anna iskolaigazgató kedves sorait – köszönet érte és a közös munkáért!

„KÖSZÖNTJÜK A HAGYOMÁNYŐRZŐKET!/ ČESTITAMO ČUVARIMA OBIČAJA!

Húsz éves a budapesti Horvát Hagyományőrző Egyesület. Gálaműsoruk a Duna Palotában olyan volt mintha a táncegyüttesben mindenki 20 éves volna...A fiatal hagyományőrzők bizony tanulhatnak tőlük! Szépség, elegancia, dinamizmus és népi táncaink autentikus ismerete, kedvesség és humor – mindaz megjelent a színpadon, ami az egyesületet híressé tette Magyarországon és Horvátországban egyaránt. Nagysikerű előadásaikból Kovács László videofelvételei mutattak részleteket, a színpadon pedig spliti, bunyevác, zalai és sokác táncokat láthattunk látványos, színes előadásban, a tököli Prekovac zenekar kíséretében.

A HOŠIG diákjai is szerepet vállaltak a gálán: a vendégeket Gagović Milica és Füzesi Ferenc fogadta, Milica a színpadon konferált is. Diákjaink jelenléte jelképezte együttműködésünket. A Hagyományőrző Egyesület több tagja a HOŠIG Horvát Irodalmi és Táncszínház tiszteletbeli tagja is. Ők azok, akik jönnek velünk itthoni és horvátországi előadásainkra, vállalva a hosszú utazásokat, a fellépések izgalmait, fáradtságát. Teszik annak érdekében, hogy együtt méltó módon képviselhessük a hazai horvátságot.

A jubileum alkalmából köszöntjük az egyesületet és megköszönjük patronálásukat! És hát mi mást is kívánhatnánk: táncoljuk együtt végig a következő 20 esztendőt is!..."


"ČESTITAMO ČUVARIMA OBIČAJA!

Budimpeštanska Hrvatska izvorna plesna skupina je proslavila 20. godišnjicu postojanja. Na svečanom programu u kazališnoj dvorani Palače Duna svi članovi su plesali kao da imaju 20 godina... Mladi čuvari običaja od njih bome imaju što za naučiti! Ljepota, elegantnost pokreta, profinjeno držanje, autentična izvedba naših narodnih plesova, ljubaznost i duhovitost vladali su pozornicom – odlike su to po kojima je skupina postala znamenita u Mađarskoj i Hrvatskoj podjednako. O uspješnim nastupima svjedočile su video snimke Lászla Kovácsa, a na sceni su plesači izvodili koreografije splitskih, bunjevačkih, šokačkih i zalskih plesova u pratnji tukuljskoga sastava Prekovac.
I HOŠIG-ovi učenici su imali ulogu na gala programu: goste su dočekali Milica Gagović i Franjo Füzesi. Milica je na pozornici i najavila pojedine točke programa. Nazočnost naših učenika je zapravo simbol naše suradnje. Naime nekolicina članova Hrvatske izvorne plesne skupine su počasni članovi HOŠIG-ove Literarne i plesne scene. Prate nas na našim tuzemnim nastupima kao i na turnejama po Hrvatskoj. Primaju se dugog putovanja, ne mare za uzbuđenje i umor za vrijeme nastupa. Čine to kako bismo zajedno dostojno predstavili kulturu Hrvata u Mađarskoj.
Povodom jubileja čestitamo svim članovima Hrvatske izvorne plesne skupine i zahvaljujemo im na potpori! I što drugo im zaželjeti: plešimo zajedno i sljedećih 20 godina!...”

Fotók: Gojtán Anna, Szitnyai Jenő, Góhér Krisztina/Croatica

A Hrvatski Glasnik cikke a Gáláról ide kattintva olvasható
  

Támogatók:
Emberi Erőforrások Minisztériuma Támogatáskezelő

emet_logo

Fővárosi Horvát Önkormányzat

Fővárosi Horvát Önkormányzat logo

Hírösek lettünk!

csoportkép Kecskemét

Együttesünk nagy sikerrel lépett fel a kecskeméti Hírös 7 Fesztiválon, 2016. augusztus 27- én. A nemzetiségi műsorban bunyevác és zalai horvát táncokat adtunk elő, a tököli Prekovac zenekar kíséretével. (video)


Summerfest 2016 – TS Prekovac

a „kis” Prekovacok

A Summerfest Nemzetközi Folklór Fesztivál tököli programjában ismét örömmel fogadta a közönség táncegyüttesünk kísérő zenekarának ifjúsági formációját, a Tamburaski Sastav Prekovac-ot. A fellépésre a fesztivál nyitó gáláján, augusztus 15-én került sor.


Időutazás – A magyarok és horvátok közös 800 éve

Split csoportkép

A Budapesti Horvát Általános és középiskola (HOSIG) táncszínházával a budapesti, zágrábi, zadari sikerek után 2016 júliusában Dubrovnikban és Splitben együtt szerepeltek a hagyományőrzők. A diákszínjátszók közös történelmünk nagy személyiségeit idézték fel, a hagyományőrzők a bunyevác lakodalmasban együtt táncoltak a fiatalokkal.(Kép: A Split-i Fiatalok Színháza előtt a társulat)


Együttesünk ismét a horvátság színes nagy fesztiválján

Velika csoportkép

A horvátországi Pozsega melletti kisváros, Velika minden év májusának utolsó hétvégéjére várja a vendégeket, a horvátság közeli és távoli képviselőit. Idén már a 26. Nemzetközi Folklórfesztivált rendezték, amelyen részt vesznek hagyományőrző néptánc és népzenei együttesek Szlavóniától Dalmáciáig ugyanúgy, mint a határokon kívül élő horvát kisebbségeket képviselői csoportok. Így rendszeresen bemutatják a színes horvát táncokat, zenéket, szokásokat a Boszniából, Szerbiából, Romániából, Ausztriából, Szlovéniából, Szlovákiából érkezett hagyományőrzők, bizonyítva, hogy a néprajzilag legérdekesebb hagyományanyag éppen a határvidékeken, a határon kívüli kisebbségben őrződik meg. A Smotra Folklora immár tíz éve szívesen látott vendége a Budapesti Horvát Hagyományőrző Együttes. Az esemény fővédnöke Kolinda Grabar-Kitarovic, a Horvát Köztársaság elnöke. Az MTVA Horvát Krónika című műsora is beszámolt az idei fellépésünkről, a 2016. július 7-i adásában. Együttesünk vezetője, Ispánovity Éva a riportban elmondta, hogy együttesünk, amely idén már a 20. születésnapját ünnepli, barátok közé jön Velikába. Velika polgármestere, Vlado Boban büszke arra, hogy Horvátország leghosszabb vacsoraasztalán kínálják a fesztivál résztvevők a hazulról hozott finomságokat, szlavón sonkától a dalmát tengergyümölcseiig. Az asztal idén 800 méteres volt. Jól jelzi a magyaros ételek sikerét, hogy szinte pillanatok alatt elfogytak együttesünk szépen terített asztaláról. Együttesünk utazását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta. A támogatott program címe: Vendégszereplés Velikában. A megítélt támogatás összege: 200.000 Ft. Pályázati azonosító: NEMZ-KUL-16-0884


Hír arhívum

Fellépéseink:

2016-ban
  • Budapest Horvát bál
  • Budapest, Köbánya, Rákoskeresztúr, Pestlőrinc-Bókay kert
  • Velika
  • Budapest, HOŠIG
2015-ben
  • Budapest Horvát bál
  • Velika
  • Mezőkövesd
  • Szentendre
2014-ben
  • Mohács
  • Velika
  • Vinkovci
  • Ohrid

Vissza a lap tetejére


designed by: >BorcsArt 2016